A térinformatika mérőgyakorlatok története

A térinformatika mérőgyakorlat csak a 2000-es évek elejétől került bele az órarendbe. Ezt megelőzően, 1967-73 között a földmérő hallgatók részére a IV. évfolyam után, 3 hetes topográfiai gyakorlatot tartott a Fotogrammetria Tanszék. Ezek a különböző években eltérő helyszíneken zajlottak, így például az 1971-72 tanévben az Alföldön. 1973-tól a gyakorlat tematikája megváltozott és ekkortól a gyakorlat helyszíne Balatonkenese lett. Az első években a földmérő hallgatók 10 napos topográfiai felmérésen vettek részt, a negyedrendű vízszintes alaphálózati mérések után. Az 1980-as évek elejéig gyakorlatvezetők hadmérnökök voltak, Blahó Imre vezetésével, majd ezután már a tanszék dolgozói is részt vettek az oktatásban. 1990-től Winkler Gusztáv irányításával zajlottak a mérésekk, de a tanszék akkori vezetője Detrekői Ákos is mindig szívén viselte a mérőgyakorlatokat. Minden évben meglátogatta a gyakorlaton résztvevőket. a 1993-tól a gyakorlatot, a 9 napos alaphálózati mérés mellett, 9 napos térinformatikai mérés jelentette. Balatonkenesén az utolsó gyakorlat 2001-ben volt.

 

Ezután a mérőgyakorlat helyszíne Pilismarót volt. Itt 2007-ig zajlottak a térinformatikai célú felmérések és adatfeldolgozások, alapvetően humán és környezeti GIS tematikákkal. 2008-tól az Építőmérnöki Kar mérőgyakorlatainak helyszíne egységesen a gödi mérőtelepen valósult meg. Az ezt követő néhány évben a gödi mérőtelepet „bázisként” használva 1-2 vagy akár több napos kihelyezett gyakorlatokat tartott a tanszék (Győrben, Pilisborosjenőn és Pilisszántón). 2014-ben a mérőgyakorlat teljes egészében Pilisszántón zajlott úgy, hogy a hallgatóság naponta ingázva közlekedett ki a helyszínre és vett részt a mérésekben. 2015-ben a mérőgyakorlat vezetését Juhász Attila vette át, ezzel együtt a gyakorlat tematikája is gyökeresen átalakult és a helyi adottságok figyelembe vételével a térinformatikai feladatok kerültek túlsúlyba a topográfiai jellegű felmérésekkel szemben.

 

Az alábbiakban a fontosabb tematikák, gyakorlati feladatok és érdekességek vannak felsorolva:

1974-1990: mérőasztal felmérés, légifotó-értelmezés, minősítés

1989-90: hőlégballon-légifelderítés is a mérőasztal és a minősítés mellett.

1991: illesztőpont tervezés, minősítés, mérőasztal, domborzat ortofotón

1989-96 között topográfiai tájékozódási versenyek

1994-2001 között túlélési gyakorlatok

1994-es tanterv: túlélési gyakorlat, mérőasztal, mérőállomás, változási térkép, ökológia térkép

1995-ös tanterv: mérőasztal, ortofotófelmérés, DTM, GPS, változási és ökológiai térkép

1996-2012 között éjszakai gyakorlatok játékos formában (számháború)

1996-2001: túlélési gyakorlat, mérőasztal felmérés, DTM mérőállomás, GPS, műszaki térképfelújítás

2001-2008: régészeti célú adatgyűjtés változatos adatforrásokból, GIS adatbázis építés, DTM, éjszakai gyakorlat

2009-2015: mérőasztal felmérés, légifotó minősítés földi lézerszkennelés, közelfotogrammetria, integrált adatmodell előállítása, tematikus környezeti célú térképezés

2015- : zajmodellezés kiválasztott gödi mintaterületen, digitális térképi és GIS adatbázis alapok létrehozása, aktualizálása, zajmérés, zajtérképezés, térinformatikai elemzések, tematikus térképek előállítása, prezentációja