A Műegyetem elődje az Institutum Geometricum először 1842-ben tartott folyami mérőgya-korlatot a Dunán és az Ipolyon. Ezeket a gyakorlatokat az egyetem olyan hasznosnak és fontosnak tartotta, hogy azokat rendszeresen megrendezték. A hidrológiai tananyag természetbeni gyakorlását jelentő hidrometriai mérőgyakorlatok kifejlesztése nemzetközi viszonylatban is iránymutatónak mondható. A folyami gyakorlatok már csaknem 170 éve kezdődtek meg, elsőként a Dunán indultak 1842-ben – erről Garzó I. múlt századi naplója, valamint Fodor F. írása is tájékoztat minket.
A gyakorlatokat a Dunán több helyen is tartották (Vácott, Óbudán, Nagytéténynél, stb.), sőt miután Petzelt J. egyetemi tanár azon a nézeten volt, hogy a kisebb folyókon többet tanulhat az ifjúság, 1847-ben az Ipolyra vitte hallgatóit. Az Institutum Geometrikum utódjánál a József Műegyetemen 1883-tól végezték szervezetten ezeket a méréseket a Dunán Szobnál.
1894-ben kezdődtek a rendszeres, állandó mérőgyakorlatok a Dunán Nagymarosnál, mivel előtte a Műegyetem megvette a későbbi nagymarosi mérőtelep telkét és épületeit a Duna partján, ezzel állandó helyszínen, az oktatószemélyzetnek és a hallgatóknak megfelelő szállást is biztosítva folyhatott a munka. Az állandó mérőtelep létesítésének gondolata és megvalósítása Klimm Mihály ny. r. (nyilvános, rendes) tanár nevéhez fűződik, aki első tanszékvezetője volt az 1878-ban alakult Vízépítési Tanszéknek. Tudomásunk szerint így ez a világ legelső és természetesen a legrégebbi állandó hidrometriai mérőtelepe. A mérőtelep létesítéséről Kőnig Gyula rektor tanévnyitó beszédében 1893. X. 11-én a következőket mondta:
„A József Műegyetem már 10 év óta tartozik ama most is ritka műegyetemek sorába, amelyeken az elméleti oktatás kiegészítésére a hallgatókkal rendszeres vízmérési gyakorlatokat tartanak, hogy így a fiatal mérnök, midőn a gyakorlatba kilép, a hazánkban kettős fontosságú vízi munkálatok terén már tájékozott és hasznavehető munkás lehessen. Tíz éven keresztül tartjuk már ezeket a gyakorlatokat a Dunán (Szobon), s tíz éven keresztül kellett saját telek és hajók hiányában ide-oda hurczolkodni, a szerszámokat, műszereket és hallgatókat jóformán a szabad ég alatt tartani, míg a hely színéhez kötött vezető tanár úr és a segédszemélyzet a szabad égnél nem sokkal több védelmet nyújtó, ideiglenes sátrakban talált lakást és olyan existencziát, mely valóban csak fokozott kötelességtudással és buzgósággal volt elviselhető. Elvégre lejárt a nyomorgás korszaka; most már saját telkünk és saját házunk van Nagy-Maroson a Duna partján. Ott födél alatt lesz a vízi munkálatokhoz szükséges nagyszámú fölszerelés, ott menedéket talál a hallgatóság, a tanszemélyzet, hajósnép és az állandó őr, ki eddig a legszigorúbb télen is egy rozzant fabódéban volt kénytelen fagyoskodni. A telek az épületekkel együtt mintegy 10000 forintból került ki.”
A fenti beszédidézetből is kiderül, hogy az egyetem vezetői (akár vízépítők, akár nem) központi megnyilatkozásaikkal erőteljesen támogatták az erdő-, mező- és a vízgazdálkodás kérdéseit. A rektori székfoglalókban, tanévnyitókban, illetve tanévvégi beszámolókban gyakran szerepeltek kiemelten ilyen természetű kérdések. Az oktatók számos módon támogatták a mérőgyakorlatot. Közülük is kiemelkedik Németh Endre professzor (az akkori Vízépítés I., később Vízgazdálkodási Tanszék vezetője és a mérőgyakorlatok irányítója), aki Nagymaroson a mérőgyakorlattal szomszédos ingatlanát ingyen az egyetemnek ajándékozta, hogy a gyakorlati oktatás méltóbb körülmények között folyhasson. A mérőgyakorlatok irányítását később Bozóki-Szeszich Károly adjunktus vette át, aki a gyakorlatok fejlesztéséhez jelentősen hozzájárult. 1964-től Winter János tanársegéd, később adjunktus szervezte és irányította a mérőgyakorlatokat a következő 25 évben, 1989-ig. Ő vezette be a mai napig is kitűnően működő „forgószínpad”-szerű gyakorlati oktatást. Ez a hatékony módszer a nagy létszámú hallgatócsoportok magas szintű képzését tette és teszi a mai napig is lehetővé, és külföldi oktatók figyelmét is felkeltette. 1990-től Kardoss László adjunktus, majd Kontur István docens vezette a gyakorlatokat, kinek halála után, 2003-tól 2009-ig Koris Kálmán irányította a mérőgyakorlatot. (Ő egyébként helyettesként 1973-tól folyamatosan 2009-ig – tehát csaknem 40 évig – vett részt ilyen minőségben a mérőgyakorlatok irányításában és szervezésében.) 2009-től a mérőgyakorlatokat Hajnal Géza docens szervezi és irányítja.
1989-ben a mérőtelep a szintén Duna-menti Alsó-Gödre költözött, s 1990-től itt folytatódtak a mérőgyakorlatok, 1993-tól már jó körülmények között, miután ekkor az egyetem megépítette az új csónakházat és sóját. Ekkor vette fel a mérőgyakorlati telep a „Németh Endre Mérőtelep és Oktatási Központ” nevet. 2004-ben töltötte be a mérőtelep (az előddel együtt) fennállásának 110. évfordulóját. (2008-ban volt 130 éves a Vízépítési Tanszék!)
Jelenleg is folyamatosan sor kerül a mérőgyakorlat megtartására, évente több mint 250 fő hallgató részvételével.
A Mérőtelepen a Műegyetem Építőmérnöki Karának hallgatói sajátítják el a hidrometria legfontosabb fejezeteit. Részt vesznek a mérőgyakorlaton az idegennyelvű (angol) képzésben résztvevő hallgatók is, és az ELTE TTK Hidrológus Szakos hallgatói is. (A nagymarosi mérőtelepen gyakorlatoztak a bajai Vízgazdálkodási Főiskola, valamint az Ybl Miklós Főiskola hallgatói is.)
Ma már jegyzetek is segítik a gyakorlatok sikerét. (Koris K. – Winter J.: Hidrológiai mérőgyakorlat. Jegyzetszám: 91099. Műegyetemi Kiadó, 1999. Koris K. – Szabó Zs. - Musa I.: Vízmérnöki mérőgyakorlat. HEFOP elektronikus jegyzet. Budapest, 2004. HEFOP/2004/3.3.1/0001.01)
