Németh Endre Mérőtelep története

A gödi mérőtelep nagy hagyományokkal rendelkezik a BME, és azon belül az Építőmérnöki Kar életében. Eredetileg Klimm Mihályhoz, a BME egykori rektorához köthető a Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék mérőtelepének a kialakítása, amely Nagymarosról került át Gödre néhány évtizede. Németh Endre a tanszék egykori vezetője, híres hidrológus, a saját pénzén vásárolta meg a nagymarosi telket a Duna partján, hogy a vízmérnöki képzést fellendítse. A tanszék a nagymarosi mérőtábort a vízlépcső építéséig használta, majd a megváltozott terepviszonyok miatt költözött át a korábban, az Ipari Minisztériumhoz tartozó továbbképző központ területére. Néhány mondat a mérőtelep névadójáról:

 

Dr. Németh Endre (1891-1976) mérnök, egyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora oklevelét 1913-ban szerezte a Műegyetemen. 1918-1922 között a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű ózdi bányaigazgatóságán üzemi berendezések, épületek, vasutak terveit készítette, valamint geodéziai és bányamérési munkákat végzett. 1923-1932 között a Földművelésügyi Minisztérium Országos Halászati Felügyelőségénél dolgozott. 1932-1935 között a budapesti Kultúrmérnöki Hivatal munkatársa volt.

Dr. Németh Endre munkássága során foglalkozott az Alföld öntözésének kérdéseivel. Az öntözőrendszereket és az öntözés gyakorlatát Franciaországban és Olaszországban tanulmányozta. 1935-1937 között az FM Vízügyi Műszaki Főosztályán irányításával több öntözőrendszer is készült. A vízügyi szakember 1937-1940 között az Országos Öntözésügyi Hivatalban a Vízhasznosítási Osztályt vezette.

Dr. Németh Endre 1946 és 1948, majd 1950 és 1952 között a BME Építőmérnöki kar dékánja volt. Több hazai és külföldi tudományos egyesület, társadalmi munkájában vett részt. A toulouse-i egyetem 1959-ben a Fermat-éremmel tüntette ki, majd 1969-ben elnyerte a francia Kutatásfejlesztési Társaság érdemérmét. 1965-ben megkapta a Magyar Hidrológiai Társaság Schafarzik-emlékérmét, 1974-ben a Vásárhelyi Pál-díjat, 1975-ben az Eötvös Loránd-díjat.
Nevéhez fűződik a Vízügyi Közlemények, majd az Öntözésügyi Közlemények szerkesztése. A magyar mellett több munkája idegen nyelven is megjelent.

„A víz nem tűri a nyers erőszakot, de a természetéhez igazodó irányításának enged.” – idézet áll a Gödi Mérőtelep és Oktatási Központban elhelyezett emléktáblán, amelyet Dr. Józsa János, a Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetőjének javaslatára a BME Építőmérnöki Kara és a Magyar Hidrológiai Társaság állított 2010-ben. Az emléktáblát az Építőmérnöki Kar doktorandusza, Szemerey-Kiss Balázs készítette.

Az Általános és Felsőgeodézia, valamint a Fotogrammetria és Térinformatika tanszékek egykori balatonkenesei mérőtáborai 2010-től kerültek át ide. Azóta a három tanszék szoros együttműködésben tartja itt mérő- és terepgyakorlatait. Az Általános és Felsőgeodézia Tanszék az Alaphálózatok, a Geodézia és a Surveying; a Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék a Vízmérnök; a Fotogrammetria és Térinformatika Tanszék pedig a Térinformatika mérőgyakorlatát.

 

A mérőtelep létesítményei az utóbbi években a lehetőségek szerint megújultak és korszerűsödtek:

  • A csónakház megépült 2008-ban
  • A csónakház mellett út felújítása 2017-ben zajlott
  • Fedett és fedetlen kültéri sütő és főzőhely épült
  • A teniszpálya megújult
  • A hallgatók szálláshelyét biztosító moduláris épület folyamatos korszerűsítése zajlik